Könnyebben könnyebb

Könnyebben könnyebb

Karácsony az ételek bűvkörén túl

2022. december 22. - agnessza

Az Ünnepek közeledtével egy fájóan ismerős séma villan fel sokunk fejében: ilyenkor természetszerűleg legalább 5 kilót hízunk és Újévkor megfogadjuk, hogy az eddigi felesleggel együtt majd leadjuk. Attól azonban, hogy ez már számtalanszor megismétlődött, idén nem feltétlenül kell így történnie.

A kellemetlen séma elkerüléséhez sajnos nem lehet semmilyen trükköt felhasználni. A kalóriabevitel súlygyarapodással jár az erre hajlamosaknál és az Ünnepek alkalmával nem lép életbe semmilyen moratórium. Azonban a rossz sztereotípiákat meg is lehet törni. Kicsit árral szemben úszás valóban, de ha a januári bűntudatra gondolunk, talán érdemes energiákat mozgósítani a megelőzésre.

Az én stratégiám a figyelemelterelés.

A karácsonyról elsőként mindenkinek az jut eszébe, hogy ez a szeretet ünnepe. De rögtön ezután a nagy zabálások ugranak be az embereknek. Ilyenkor összegyűlik a család, ha nem is Szenteste, de Nagykarácsony napján mindenki arra vár, hogy jól tartsák. Arra kevesebben gondolnak, hogy a társas érintkezés a fontos, nem a körítésként elfogyasztott élet.

lakoma.jpg

Itt megkísérlek néhány alternatív programötlettel előállni a karácsonyi vendégségek átalakításához. Ez persze nem azt jelenti, hogy a vendégeket éheztetjük, csak a hangsúlyokat próbáljuk eltolni. Így talán a súlykérdésekkel foglalkozni kénytelen vendéglátó is esélyt kap arra, hogy a saját fogyasztását kordában tarthassa. Nem mindegy ugyanis, hogy egy fél órás svédasztalos vendégséget kell túlélni, vagy egy nagyasztalos x fogásos magyaros traktát, melynek elengedhetetlen része a legalább négyféle sütit felvonultató tál a végén, hogy a kedvenc nagynéni meg ne sértődjön (mert ez így szokás, mindig így csináltuk, ne gondolják, hogy zsugoriak vagyunk, stb..)

  1. Régimódi történetmesélés karácsonyi köntösben – mindenkinek vannak jó sztorijai, akár viccesek, akár kicsit suták, de karácsonykor még az sem ördögtől való, ha némi jótékony éllel ismét mutatunk a már sokadszorra elsütött poénokon. Ám soha nem tudhatjuk, mi bújik ki a zsákból, ha azok a bizonyos szögek előkerülnek. Lehet, hogy olyasmit hallunk távoli őseinkről vagy közeli ismerőseinkről, amiről eddig fogalmunk se volt. Nem beszélve arról, hogy ez összekovácsolja a családot és valóban együtt töltjük az időt, ahelyett, hogy egymás mellet ülve étkeznénk.
  2. Rögtönzött karácsonyi bowling bajnokság – a legfiatalabbtól a legidősebbekig bárki élvezheti, bárkiről kiderülhet, hogy elveszett tehetség. Nem kell hozzá bonyolult lakásátalakítás, sem anyagi ráfordítást nem igényel. Pici előrelátással össze lehet gyűjteni olyan tárgyakat, melyek egy kis fizikai ráhatás segédletével dőlnek mint a parancsolat. Még vicces is lehet, ha fura, össze nem illő dolgok kerülnek be a „bábuk” közé. Garantált a jókedv és a kacagás. Kinek van ideje nassolásra gondolni, hisz még a kezek is foglaltak lesznek.
  3. Kincskereső játék – Az ajándékok helye sem feltétlen a fa alatt van. Mi lenne, ha ezúttal megmozgatnánk a kedves megajándékozottakat. Néhány elmés feladvány, vagy egy egyszerű fagyos-hideg-langyos-forró játék még az emésztést is beindíthatja a könnyű vendégváró falatok elfogyasztása után. A klisékből kilépésnél nincs üdítőbb. Ettől még tisztelhetjük a hagyományokat, mondjuk a dekorációval vagy egyéb szokványos elemmel.
  4. Szívesség-sorsolás – Kártyákat húzva a kihúzottnak szívességet kell felajánlanunk. Elvisszük egy neki tetsző programra, adunk neki valamit, ami nekünk van és ő is vágyik rá, megcsinálunk helyette valamit, stb. A karácsony szellemének nagyon is megfelelő ez a játék, hiszen arra épít, hogy szeretetünkkel, odaadásunkkal ajándékozzuk meg egymást.
  5. Karácsonyi kvíz – Ma már a világhálón számos kvízkérdés elérhető, de akár magunk is kreatívkodhatunk. Nem a verseny a lényeg, bár, ha a társaság igényli, az is kihozható belőle. A fő a könnyed szórakozás, mely feledteti a rágóizmok kényszer pihenőjét.

karacsonyi_jatek.jpg

Kellemes kalóriaszegény és családi élményekben gazdag ünnepeket kívánok!

A köretekről

Ha ez a poszt úgy kezdődne, hogy "Az édességekről", mindenki egybehangzóan állítaná: a megoldás egyszerű, ilyet ne együnk, ha fogyni szeretnénk.
Ám a mai ember ahhoz szokott, hogy a napi fő étkezéseit egy markáns ízből és egy semlegesebb kiegészítő ízből állítsa össze, jó esetben némi zölddel vagy savanyúsággal kiegészítve.

Így lépnek színre a gyanúsítottak: a burgonya, a rizs, a tészta és a kenyér. Miattuk eszünk szénhidrátot szénhidráttal. Azt belátni, hogy ez nem a fogyás felé vezető út, viszonylag egyszerű.
De akkor honnan vegyük a tányérunkra a kísérő ízt?
Sokan mondanák, hogy a saláták unalmasak. A probléma gyökere szerintem abban van, hogy a salátákat leegyszerűsítjük: némi jégsaláta, paradicsom, paprika, uborka és kész a sali. Ez sem megvetendő, viszont ha minden húsételhez ugyanezt ennénk, az valóban kiábrándítóan egyhangú lenne.
Ám rengeteg féle saláta van, a lényeg, hogy zöldségekből legyen, hogy megtartsa fő vonzerejét, a kalóriaszegénységet.

A legfinomabb körethelyettesítők:
Karfiolkenyér - fél centisre vágott karfioldarabok egy tojásba forgatva és kisütve

kkenyer.jpg
Kígyóuborka nyersen
Káposztasaláta
Cékla saláta
Fonnyasztott bébispenót
Mentes boltban kapható zéró tészták
Angol zöldség - brokkoli, karfiol, répa - mindhárom főzve
Sült zöldségek
Savanyúságok
Padlizsánpüré - sült padlizsán sült paprikával összemixelve

Extra trükk 1 : abban a pillanatban, amikor szeretnénk megkenni egy kenyeret valamivel, vagy összeállítanánk egy szendvicset, fontoljuk meg, hogy kell-e ehhez kenyér. Amit beletennénk a szendvicsbe, azt csak tegyük ki egy tányérra és késsel villával fogyasztva komplexebb étkezés érzete alakul ki bennünk.

Extra trükk 2: Ha valami száraznak tűnik, azt ne együk meg úgy. Fontos, hogy diéta közben se mondjunk le az ételek élvezetéről. Egy kis natúr joghurt vagy light majonéz csodákra képes.

Extra trükk 3: Az élet sava-borsa a fűszer. A körethelyettesítő is ízletesebbé tehető, ha a megfelelő, ízlésvilágunkkal kompatibilis fűszerrel van megbolondítva. Kísérletezzünk!

Extra trükk 4: Ha már nagyon vágyunk a klasszikus köretek egyikére, inkább válasszunk bulgurt vagy kuszkuszt. A rizshez hasonlóak, de mégsem bűnözünk velük annyira.

Extra trükk 5: Ezt valójában le sem írtam, nem tudom hogy keveredett ide. Mindenesetre ha klasszikus köretet eszünk, akkor vegyük le mellőle a húst és együk zöldségekkel.

masikkaja.jpg

Az éhség elviseléséről

Mit tehetünk az éhség ellen?


1. Ne küzdjünk ellene! - ha várakoztunk már egy buszra a megállóban, valószínűleg láttuk a következő két embertípust: az egyik folyton az óráját nézi, applikáción követi hol jár a busz, toporog, hangosan sóhajtozik, esetleg szitkozódik az orra alatt vagy épp másokat mérgez a békétlen megjegyzéseivel. Míg a másik típus körülnéz, bámulja a felhőket, esetleg ellenőrzi a mobilján a levelezését, vagy csak számot vet magában felidézve az aznapi történéseket. Az egyikük küzd, a másikuk megbékélve a helyzettel próbálja a maximumot kihozni a jelen állapotból. Az éhség ellen sem érdemes küzdeni. Éhesnek lenni egy frusztrált állapot, de ezt a kellemetlenségből fakadó energiát be lehet csatornázni úgy is, hogy az épülésünkre szolgáljon. Ha már úgy is kellemetlenül érezzük magunkat a következő betervezett étkezésig, érdemes megcsinálni valami "nemszeretem" dolgot, amin egyszer úgyis túl kell esni. Pl: nálam ilyen a takarítás, a lomok kiválogatása vagy a következő időszak programjainak naptárban történő vezetése. De mindenkinek más mumusai vannak. Bárhogy is vesszük, ez két légy egy csapásra. Az éhségről kicsit elfelejtkezünk és a nem kívánatos kötelezettségeket is letudhatjuk.

307098671_399282305507181_2505337843841278407_n.jpg

306492099_502575215208629_208180739616823542_n.jpg
2. Harcoljunk szénsavval az éhség ellen! - persze nem cukros szénsavas üdítőt fogyasztva, de ott vannak az extra dús vizek vagy a zéró üdítők. A szénsav remekül béleli a gyomrot. Ráadásul sokszor valójában nem is éhesek vagyunk, hanem szörnyen szomjasak. Igyunk evés helyett, nagyszerű választás pl: a házi készítésű szörp, amiben csak tiszta gyümölcs van, a cukrot pedig teljesen mellőztük
3. Nassoljunk a megengedett dolgok listájáról! - Itt 40 ételt ajánlanak, melyek fogyasztása segít a zsírégetésben. A cikk a tudományos háttérrel is foglalkozik, igényes olvasmány: https://hu.streamerium.com/40-best-ever-fat-burning-foods 

306870393_576726867576987_512575988358352822_n.png
4. Foglaljuk el magunkat! - Számtalanszor előfordul, hogy éhséget érzünk, de valójában azért vagyunk feszültek, mert unatkozunk, vagy mert olyasmit kell csinálnunk, ami nagyon nem akaródzik - erre egyszerű a  megoldás. Új hobbi kell, vagy poroljunk le egy régit! A lényeg az, hogy élvezzük és boldogsághormonok szabaduljanak fel ellensúlyozva a jóllakottság hiányát.
5. Kövessük Hippolyt tanácsát: "Együnk hagymát hagymával!" - Ha nem is így, de a hagyma igazán jó éhségcsillapító. Gyors, bűnözésmentes telítettséget okoz. Pl: A lila hagyma kellemes mártogatósokkal és többféle zöldséggel, különösen uborkával, ami kellemes semleges ellenpont a hagymához. Az újhagyma bármilyen salátában beválhat. De a fokhagyma is színt vihet néhány diétás ételbe.
6. Ne féljünk a csípőstől sem! - Éljen a chili, a bors és a torma! Megduplázhatjuk velük a bevitt táplálék jóllakatási indexét. Persze csak annak ajánlott, aki szereti és bírja. Viszont sokat segít, így kis mennyiségben és tejjel felszerelkezve talán bárki tehet vele próbát. Az én kedvencem most a sriracha, egy extra erős thai chiliszósz. Pikáns, de nem repít az egekbe. Viszont van egyedi íze a csípésen felül.
Bónusz tipp: Amikor éhesnek érezzük magunkat, sokszor szeretethiányosak vagyunk. Ezt viszont az étkezés során felszabaduló hormonokon kívül máshonnan is pótolhatjuk. Bújjunk oda a párunkhoz és kérjünk tőle extra törődést!

Mit kapunk cserébe

Mi történik, ha fogyunk?

A test hálás
több erőnk van - nem edzettünk, mégis energikusabbak vagyunk
nem vagyunk olyan fáradékonyak - sokan gondolhatnák, hogy a csökkentett kalóriabevitel miatt gyengének érezhetjük majd magunkat - ez egészen biztosan nem igaz - kevesebb energiát kell a kevesebb sejt táplálására fordítani, így a test szó szerint megkönnyebbül
érezzük a zsongást - ez nem vicc, én éreztem, honnan fogyok, a faromon, a combomnál zsibongást, zsongást éreztem, picit az izomlázhoz hasonlót, ami jelzi, hogy ott bizony valami történik
kevesebb alvás kell - hamarabb leszünk kipihentek, ez megint a kevesebb elhasznált energia pozitív hatása, így több hasznos óránk keletkezik, amit egészséges hozzávalók beszerzésére illetve elkészítésére fordíthatunk

megkonnyebbules.jpg


A lélek felszabadul.
ugyanaz a ruha itt-ott bővebb - ezt mindig jó látni
jön a büszkeség - megérdemelt!
érkeznek az elismerő megjegyzések - jól esik, ez kétségtelen
felszabadul egy csomó kreatív energia - új hobbira is fordítható, vagy arra, amit mindig terveztünk, de mindig halogattuk
kezdünk terveket kovácsolni - ami eddig elérhetetlen volt, az rögtön megközelíthetővé válik - például most tudok pingpongozni, gyerekként játszottam utoljára
jobb lesz a szex - ne legyünk prűdek, gondoljunk arra, hogy ha jobban szeretjük a testünket, szívesebben tárulkozunk ki és önfeledtebbek lehetünk

Vannak negatív kísérőjelenségei a fogyásnak?

Eltörpülnek a fenti pozitívumok mellett, de természetesen mindennek megvan a maga nehézsége, a fogyásnak meg pláne. De ezek leküzdhetők, kibírhatók.

éhség - aki azt hiszi, e nélkül fog fogyni, az egy fantáziavilág foglya, barátként kell kezelni az éhséget, nem rossz ő, csak picit hozzá kell szokni - ha nagyon kínoz, igyunk vizet, a legtöbb éhség álszomjúság
fejfájás - biztos lesz néha, főleg ha stressz, kialvatlanság is súlyosbítja - vegyünk be tablettát és nyugtasson a tudat: a vékonyság tovább tart majd, mint a fejfájás
szédülés - előfordulhat, de ehetünk ilyenkor egy kis teljes kiőrlésű kekszet - a kicsi tényleg egy falat és még mindig igyunk sok vizet
a "falat kaparom" érzés - semmi vész, csak unatkozunk, keressünk valamit, ami leköti a figyelmünket

atvaltozas2.jpg

Soha ne feledd, miért csinálod! Ha a motivációd elég erős, mindenre képes vagy!

Majdnem teljesen egyedül


A fogyás nem csapatsport. Mindenkinek az egyéni teljesítménye szükséges hozzá.

Viszont ez azt is jelenti, hogy a többieknek semmi joguk beleszólni.
Nincs rosszabb, mint amikor a túlsúlyos embernek a következőket kell hallgatnia:
Ezt még biztos meg akarod enni?
Tudod ebben hány kalória van?
Ezek nem egészséges ételek.
Mikor akarsz lefogyni?
Vagy mégis van rosszabb. Amikor ezek kombinációját és variációit kell hallgatni unásig.

Ilyenkor nyugodtan mondjuk a következőt: Tudom, hogy jót akarsz, de ebben sajnos nem tudsz segíteni. Azzal semmiképp, ha ezeket mondod, mivel ezzel én is tisztában vagyok. Ha lesz erőm hozzá, le fogok fogyni.

Ha sikerül levakarnunk magunkról a kéretlen tanácsadókat, talán lesz is esélyünk, hogy a helyes elhatározásra jussunk és elinduljunk az úton.
keretlen_tanacs.jpg

Mások diétája, mások módszerei:

Ezekkel tele a padlás. Annyi fajta csoda módszer van, hogy az rettenet. Szerintem nincs tuti módszer, a lényeg, hogy a diéta és az őt bevállaló alany passzoljanak egymáshoz.

Jöjjön egy kis saját tapasztalat: Én először a keto diétát próbáltam pár hétig. Nálam nem vált be. Ettől még rengetegen ezzel fogytak sikeresen, csak nekem nem való, mert én visszaborzadok a nem teljesen sovány húsfajtáktól.
Számomra a szakaszos böjt volt a nyerő, mert én a leginkább a friss éhséget gyűlölöm, ezzel pedig napi egyszer kellett friss éhséget leküzdeni. A módszer lényege, hogy 16 vagy 18 órán keresztül semmi bevitel nincs, csak víz. Utána a fennmaradó időben két étkezést engedtem magamnak, az első minimális, a második pedig valami szintén szénhidrátszegény, de komplexebb étel. Én végül 20 órás böjttel csináltam, így mire az első után megéheztem volna, jöhetett a második étkezés. Számomra így volt kényelmes.

A lényeg szerintem az, hogy ki tudjuk elemezni, nekünk mi a legnehezebb része a diétának és azt küszöböljük ki valamilyen módszerrel.

Módszer választáshoz:

- ne legyenek benne dominánsak olyan ételfajták, amiket nem kedvelünk
- igazítsuk a bioritmusunkhoz a diétaválasztást, a nehéz megvonásos részeket ne tegyük olyan időszakra, amikor fáradtak szoktunk lenni
- ha szeretünk főzni, saját ételeken agyalósat válasszunk, ha a konyha nem a mi terepünk, akkor kötöttebbet vagy rendelőset
- ne féljünk testre szabni a módszert, ez csak diéta, nem a Szentírás
- fontos: a bűnözés nem testre szabás, valójában mindenki tudja, mi a különbség a kettő között

Miért vagyunk csak "majdnem teljesen" egyedül?

A támogató légkör sokat számít.
Csak az a lényeg, hogy nekünk jóleső módszerrel támogassanak.

Mit esznek előtted. - Számomra ez teljesen közömbös volt. Imádnám a csokitortát, ha ehetném, de mivel elhatároztam, hogy kalóriabombát nem eszem, így annyi szeletet ehetnek belőle előttem tetszőleges mennyiségű habbal felvidítva, amennyi beléjük fér (pedig a habot is szeretném). Valakinek viszont segít, ha a környezete is életmódot vált, mert kisebb a kísértés, több a motiváció.
Mi van a hűtőben - A szándékosan kifosztott hűtő számomra kontraproduktív. Ha bepipulok, hogy nincs az, amit akarok, mindenre képes vagyok érte, a legtávolibb boltban is felkutatom. A lényeg számomra, hogy ne akarjam megenni. Ha pedig így áll a helyzet, felőlem halomban állhat a kalóriadús étel, a lényeg, hogy a nekem való felhozatal is tisztességes legyen.
Miről beszélnek - A többségnek segít, ha nem beszélnek előtte ételekről. Én különc vagyok, én imádok beszélni a kajákról, különösen, ha csak ez jut nekem belőlük.
Mit készíttetnek velem. - Az igazi szakács mindig kóstol. Ez igaz, de a megízlelés is kóstolás, a felzabálás viszont már nem az. Sokaknak ez is extra nehezítés. A környezet segíthet, ha elfogadja, hogy telítős ételt magának főz vagy rendel.
lelancolt_fankok.jpg

Mi a legnagyobb segítség a környezet részéről?

- ha nem aggodalmaskodnak

- ha elismerik, hogy ez neked nehéz

- ha meghallgatják, hogy neked milyen segítségre van szükséged és e szerint is cselekszenek

- ha nem firtatják az eredményeidet, de dicsérnek, amikor beszámolsz ezekről

A fogyás kemény munka, de kifizetődik

Az előítélet

A legtöbb ember, ha megpillant valakit, aki túlsúlyt cipel, kimondva vagy kimondatlanul, de ítéletet alkot. Vagy sajnálkozik. Esetleg mindkettő.

Ami hiányzik belőlünk, az a tapintat.

Könnyű gyorsan megbélyegezni azt, aki valami olyasmivel küszködik, amit mi nem ismerünk.

Én azonban tudom, milyen érzés ez.. Én is voltam túlsúlyos. Ám jelenleg nem vagyok az és minden reggel azzal a tudattal kelek: ez is egy jó nap lesz, mert még mindig vékony vagyok.

Az út hosszú és rögös, de a cél nemes és hívogató. 

hard_way.jpg

Szabadulás a börtönből

Ha túlsúlyos vagy, rosszul érzed magad a bőrödben.Ha még nem tapasztaltad ezt, akkor az csak azért lehet, mert nincs összehasonlítási alap előtted. Ahhoz az érzéshez semmi sem fogható, mikor szaladnak alattunk a lépcsőfokok, mikor a test szinte lebeg a föld felett, mert könnyű és kecses. A természet szépségei kinyílnak, mert el tudunk menni túrázni, felfedezni. Nem félünk az emelkedőtől, mert tudjuk, anélkül jutunk majd a tetejére, hogy oxigénpalackért imádkoznánk.

Nincs többé félelem és szégyenérzet!

Csak önfeledt tenni akarás van!

Túlsúllyal az ember nehezen vág bele új dolgokba. Először mérlegeljük, hogy vajon bírni fogjuk e fizikálisan. Azután el kell dönteni, mit vegyünk fel egy adott eseményhez, hol kaphatunk alkalomhoz illő, de méretben is jó ruhát, illetve nem kerülünk e olyan helyzetbe, ami kínos lehet ránk nézve. Ez a túlzott elővigyázatosság megbénít, viszont a hiánya sem jobb, mert az pedig kínos pillanatokhoz vezethet.

Fogyás után viszont minden döntés könnyű!

Biztosak lehetünk benne, hogy bírni fogjuk a gyűrődést, kitartóbb lesz a testünk. Jobban bírjuk majd a változó éghajlattal járó megpróbáltatásokat. Lehetnek új hobbijaink, nincs többé eleve elzárva előttünk az út. Akár táncolni is tanulhatunk, vagy kipróbálhatunk olyan sportokat, amikre eddig sosem vetemedtünk. Megtapasztalhatjuk, hogy a testmozgással együtt járó tevékenységek akár örömforrások is lehetnek, nem csak a kín végtelen óceánjai.

Túlsúly nélkül a tükör már nem ellenség.

Nem kell felgyorsítanunk, ha egy tükröződő felület mellett haladunk el. Többé a tükörkép nem a kudarc, hanem a győzelem jelképe számunkra.

harmony-stones.jpg

 

Nincs veszíteni való

Ha túlsúllyal élünk, már evezünk, csakhogy árral szemben tesszük, így nem haladunk semerre. Mindenképp erőfeszítésekre kényszerülünk, ha cipeljük a túlsúlyt. Nehéz munka minden nap meggyőzni magunkat és a környezetünket, hogy ez rendben van így. Minden öltözködésnél szembe jön az igazság, ami elől hiába iszkolunk, mindig megtalál minket. Ott van minden nehezen vett lélegzetben, fájdalmasan tanúskodik róla minden feszülő ruhadarab, amit alig lehet felrángatni.

Milyen lenne sodorirányban húzni az evezőkkel? Azonos energiabefektetéssel számottevő távolságokat tehetnénk meg nap mint nap. Villámgyorsan el lehet érni a célt. De míg az árral szemben húzunk, addig erre nincs esély. Át kell ülni a másik oldalra és a helyes irány felé fordulni. Meg kell indulni a súlyvesztés felé.

 

Az igazságtalanságról

Semmi kétség, túlsúlyosnak lenni igazságtalan. Az Élet vagy az Égiek részéről kevés nagyobb kiszúrás érhet bennünket. A halálos betegségeken kívül talán ez a második legnagyobb csapás, amit ránk mérhet a Sors.

Ez az igazságtalanság haragot gerjeszt a szívben. Elkezdünk neheztelni azokra, akik jobb genetikai adottságokkal születtek és bármit falnak be, illetve bármilyen mozgásszegényen is élnek, a körvonalaik nem változnak. Akik ilyenek, azok igazságtalanul nagy előnnyel indulnak. Ezen a területen. De nekik valószínűleg más vonatkozásban akadnak gondjaik: ők is lehetnek szerencsétlenek a szerelemben, lehet undok főnökük, sőt, még a külsejükkel is lehetnek gondjaik.

Nem az a fontos, hogy hány problémád van, vagy azok milyen súlyosak. A kulcs mindig az, hogyan kezeled őket. Ahogy fogadod az élet megpróbáltatásait, az határozza meg a jellemedet.

 

Az elhatározás

A szerzeteseknél és az apácáknál hívásnak nevezik azt a pillanatot, mikor a döntéshez szükséges motiváció megérkezik. A fogyókúrához is valami ilyesmire van szükség.

Tulajdonképpen mindegy, hogy mi mozgat meg bennünket. Ám fontos figyelnünk ennek a motivációnak az intenzitására és a tartósságára. Kiemelten fontos, hogy belülről fakadjon. Ha családtagnak vagy a világnak szeretnénk jobban megfelelni, az nem fog minket segíteni az úton. Ez a fajta mozgatórugó hamar illan, mert nem őszinte.

Lehetséges motivációs bázisok:

  • hiúság – Negatív tulajdonságnak tartjuk, de csak akkor az, ha azért akarunk előnyös külsőt, mert szeretnénk magunkat másoknál különbnek érezni. Amennyiben a hiúság azt jelenti, hogy igényesek vagyunk a külső megjelenésünkre, az aligha nevezhető jellemhibának.
  • egészség – Azt még a legelszántabb önelfogadás párti sem tagadhatja, hogy a túlsúly egészségügyi rizikófaktor. Rengeteg munka a sejttöbblet táplálása. Ehhez a szervezet teljesen feleslegesen temérdek energiát használ fel. Ezért van, hogy a túlsúlyos ember fáradékony. Lehet, hogy alig mozgott, de már kimerültnek érzi magát. Ha hosszú és minőségi életet szeretnénk élni, növeljük meg az esélyeinket! A lottón ilyet nem lehet, az Élet nevű társasjátékban viszont igen.
  • párkeresés, párkapcsolat – A vonzalom nem csak a külsőről szól, de ezzel indul és szerepet játszik benne. Ráadásul, ha könnyedebben mozgunk és több mindenhez van kedvünk, boldogabbak vagyunk. Nem a vékony test a vonzás kulcsa, hanem az önfeledt boldogság, ami a normál testalkat nyújtotta megnövekedett lehetőségekből fakad.
  • fogadás – Ha az előzők nem válnának be, itt van egy joker tipp. Köss fogadást egy ismerősöddel, hogy mennyi idő alatt és mennyit adsz le és mit kapsz cserébe, ha sikerül. Az ismerősöd nyilván ellened fogad, mert annyiszor hangoztatjuk, hogy mennyit szeretnénk leadni, de kevesen gondoljuk komolyan és kezdünk is tenni érte. Hátha segít, hogy nyereményért harcolsz.

 

Az út

Könnyű és gyors győzelmet nem érdemes várni.

A nagy nyereményt mindig a nehezen megszerezhető trófeákhoz adják.

De nem csupán lemondásból áll ez az út: új ízeket, új színeket is felfedezhetünk:

vegetables_fruits.jpg

süti beállítások módosítása